Reggel volt egy kis “hangoskodás”, az ünnepi műsort és a koszorúzást gombozni kellett. Időben végeztünk, így gondoltam, egy rövid séta még belefér. A tarnaleleszi Nagy-kő is régóta piszkálja az agyamat, de mivel közel van, ide se jutottunk még el. A Mont Blanc csúcsán háromszor álltam, itt még egyszer se! 🙂
Közel van, fél óra kocsival a tarnaleleszi temető, innen indul a tanösvény. A táblán szépen látszik a nyomvonal, de jelzés alig van. Szerencsére van rutinunk bőven, nincs navigációs gondunk. Az útvonal magával ragadó, engem beszippantott egyből a táj. Jól érzem magam a zord hegyek között is, de ezek a dimbek-dombok a gyengéim, meg a magányos fák. Itt minden van. Tegnap nagyon szép fények voltak délután, bíztam benne, hogy ma is hasonló lesz. Ahogy mentünk felfelé, jöttek-mentek a felhők, alakultak a fények. Itt-ott van jelzés is, jól követhető a nyomvonal. A meredek részeken lépcsővel segítenek, illetve védik a hegyet az eróziótól. Fent a csúcson hihetetlen panoráma van a Bél-kőtől a Mátráig. Van egy kellemes esőház, pihenésre, bivakra első osztályú. Lefelé meredek, izgalmas az útvonal, jelzések vannak, de rengeteg vadcsapás van, figyelni kell. A völgyben elég benőtt bokros a terep, tele indával, szürkületben van feelingje a helynek. A völgyből kiérve ismét egy kellemes rét vár minket. Nem megyünk végig Bükkszenterzsébetig, nem akarunk a faluban kutyaugatást hallgatni, ezért a dombokon keresztül megyünk vissza Tarnaleleszre. Mire a kocsihoz értünk, ránk is sötétedett.